Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Argentína – Képzeld magad a másik cipőjébe, mint Boldog Artemide Zatti

Argentína – Képzeld magad a másik cipőjébe, mint Boldog Artemide Zatti

Argentína – Képzeld magad a másik cipőjébe, mint Boldog Artemide Zatti

2015-11-15 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

November 13-án emlékezett az egyház Boldog Artemide Zatti szalézi testvérre, aki egész életét a leginkább rászorultak gondozására áldozta. Hűen a tartomány védnökéhez, a szaléziak Argentína északi tartományában továbbra is támogatják az integrációs értékekeit, és igyekeznek eltávolítani az összes akadályt a fogyatékkal élő emberek elől.

 

 

November 9-én például San Luisban, a Don Bosco Intézetben a hatóságok és a terület szakértői előadást tartottak az iskola tanulóinak a társadalmi integrációról.

 

Gaston Hissa, a San Luis tartomány egészségügyért és társadalmi integrációért felelős minisztere azt mondta: „Az iskolákban elterjedt egy olyan irányelv, amely közvetíti az elfogadással kapcsolatos értékeket.” Kifejtette, hogy ebben az esetben a programnak az a célja, hogy közvetlen tapasztalatok alapján egy napra a fogyatékkal élők védelmére és segítésére irányítsák a figyelmet. „A cél az, hogy a diákok a fogyatékkal élők perspektívájából szemléljék az életterüket, és derítsék fel, hogy a város vagy városrész, amelyben élnek, mutat-e megértést és figyel-e azokra, akik valamilyen fogyatékkal élnek.”

 

A nyitó ülésén a szakemberek a minisztériumból megkértek három diákot, hogy önként töltsék a nap egy részét bekötött szemmel, majd írják le tapasztalataikat társaiknak. Azt mondták: „Amikor találkozunk egy vak emberrel, mindig be kell mutatkoznunk és meg kell kérdeznünk őket, hogy van-e szükségük segítségre.” Ezek után felsoroltak néhány példát, hogy hogyan kell kommunikálni azzal, aki nem lát, vagy tolószékben ül. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha valaki egy tolószékben ül, le kell hajolni az ő szintjére, és nem őt kényszeríteni rá, hogy felfelé nézzen minden alkalommal, ha beszélgetni szeretne. 

 

Általában azt hangsúlyozták, hogy bele kell bújni a más ember cipőjébe, ha meg akarják ismerni a fizikai, kulturális és kommunikációs akadályokat, amelyek megnehezítik az életüket, és meg kell szüntetni ezeket az akadályokat.

 

ANS - San Luis/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

#Szalézi világ 2024-05-07, Kedd

Folytatódik a szalézi munkatársak felkészülése alapításuk 150. évfordulójára. A Szalézi Munkatársak Világtanácsa erre a hároméves időszakra az egész..

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

#Szalézi világ 2024-05-05, Vasárnap

Pénteken korán reggel, tele izgalommal indultunk április 19-én a Keleti pályaudvarról Klagenfurtba.

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

#Szalézi világ 2024-04-30, Kedd

Az elmúlt napokban Torinót sújtó heves esőzés ellenére április 24-én, a Keresztények Segítségének szentelt napon és a Mária hónap kezdete előtt..

Mexikó – Lezárult az egyházmegyei vizsgálat Antonietta Böhm FMA ügyében

Mexikó – Lezárult az egyházmegyei vizsgálat Antonietta Böhm FMA ügyében

#Szalézi világ 2024-04-30, Kedd

2024. április 28-án a mexikói Cuautitlánban, a San Bonaventura székesegyházban, az egyházmegye püspöke, Efraín Mendoza Cruz püspök által vezetett szentmise..

"FORMÁLNI A HOLNAPOT" – A „nem megfelelő gesztusok” elkerülése

"FORMÁLNI A HOLNAPOT" – A „nem megfelelő gesztusok” elkerülése

#Szalézi világ 2024-04-28, Vasárnap

A testbeszéd, amikor nyilvánosan vagy a kamera előtt beszél, felfedi a beszélő titkait. Ezt a kijelentést azonban nem szabad eltúlozni. A testtartás..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Sem vallási, sem emberi magyarázat nincs a párizsi mészárlásraA Szent Márton jubileumi év megnyitása >